Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Várpalota

2009.01.08

Várpalota és a Thury-vár

 

 

Magyarország területén sok vár található, de túlnyomó többségük ma már várrom. Szerencsére ez nem igaz a Várpalotán található Thury-várra, amely jó állapotban várja a látogatókat. A várépítészetben minden mást megelőző szempont a jó védelem volt. Különösen igaz ez a végvárak esetében.

Várpalota

Székesfehérvár és Veszprém között, pontosan fele úton, a Keleti-Bakony erdőségeinek és a Sárrét lápvilágának találkozásánál, Várpalota mai területén két vár is állt a középkorban. Az egyik Bátorkő, a másik Castrum Palota, a török idők híres végvára. Okleveleinkben először 1445-ben szerepel „Castrum Palotha” néven, míg a mai Várpalota elnevezés csak 1870 után kezdett átmenni a közhasználatban.
A Thury várban található műalkotások, kiállítási tárgyak érdekes és tanulságos élményeket ígérnek a látogatóknak.

Várpalota területe a honfoglalás után a Szalók nemzetség szállásterületéhez tartozott. Amikor e nemzetség tagjai 1270-ben az erődbirtokot két részre osztották, akkor ez a terület „Várad erdő”, illetve „Tikoldföld a Várad erdővel” néven szerepel. A keleti részt Ont, a nyugatit pedig Hejm mester és testvérei kapták. Az utóbbiak részét a Csákok vették meg. Amikor 1326-ban a Csák nembeli István fiai Péter és István Károly Róbertnek átadták Csókakő, Gesztes, Csesznek és Bátorkő várakat cserébe Dombó és Nyék királyi várakért, az oklevélben ez áll: „Tikolfölde birtok fele, mégpedig az, amelyiken Bátorkővár áll”. Faller Jenő szerint a mai Várpalota története Ópalota történetéből indul ki. Így mindazok a feljegyzések, melyek 1440 előttiek és Palota váráról szólnak, a ma Pusztapalotának, akkoriban Palotának, majd később Ópalotának nevezett erőssége, és nem Várpalotára vonatkoznak.

Várpalota

Okleveleinkben először 1445-ben szerepel „Castrum Palotha” néven, míg a mai Várpalota elnevezés csak 1870 után kezdett átmenni a közhasználatba. Amikor Újlaki Miklós 1447-ben meghalt, a birtokot fia Lőrinc örökölte, aki 1493-ban örökösödési szerződést kötött Szapolyai Istvánnal. Lőrinc 1524-ben utód nélkül halt meg, özvegye, Bakovczai Magdolna a hírhedt csulai Móré Lászlóhoz ment feleségül, így a vár is ennek kezébe került. A hatvani országgyűlés 1526-ban Várpalotát a kincstárnak ítélte, Móré azonban megtagadta a vár átadását. Továbbra is innen tartotta rettegésben az egész vidéket, míg végül János király megunva garázdálkodásait, 1533-ban Laszki Jeromost bízta meg a vár elfoglalásával. Ez volt Várpalota első ostroma. Nagy Gergely várnagy az ostrom során a várból kiszökött, magára hagyva az őrséget. Miután az ostromlókkal tartó mintegy 50 cseh bányász a falakat aláaknázta és felrobbantotta, Laszkinak sikerült a várat elfoglalnia. János király még ebben az évben Laszkinak ajándékozta a várat, de miután az tőle elpártolt, 1537-ben a felvidéki Podmaniczky Jánosnak és Rafaelnek adományozta.
A török Ulama bég vezetésével 1543-ban foglalta el Palota várát, de 1548-ban már ismét magyar őrség volt benne. 1549-ben Veliszán bég, 1554-ben Arszlán bég ostromolta eredménytelenül. Miután Podmaniczky Rafael 1559-ben meghalt, özvegye a királynak adta át a várat, aki Thury Györgyöt nevezte ki annak kapitányává. A török szultán parancsára 1566 júniusában Arszlán budai pasa 8000 emberrel ismét megkísérelte elfoglalni a várat, azonban a felmenő sereg érkezésének hírére az ostromot abbahagyta és elvonult. 1568-ban Musztafa pasa ostromolta, de a vár bevétele neki sem sikerült, végül is 1593-ban Szinán pasa foglalta el, miután a védők szabad elvonulás feltétele mellett a várat feladták. A török azonban, sokat közülük levágott, vagy fogságba vetett. Maga a várkapitány, Ormándy Péter is alig tudott megmenekülni, ennek ellenére a győri főparancsnokság börtönbe zárta.
A várat öt év múlva 1598-ban Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf egyesített serege foglalta vissza. 1608-ban ismét a töröké, ahol az ekkor kinevezett Schemann török várparancsnok vezetése alatt 91 lovas, 102 gyalogos és 13 tüzér teljesített szolgálatot. Rövid idő után, 1614-ben került vissza magyar kézre és lett Zichy Pál birtoka, aki egyben a vár kapitánya is volt. Bethlen Gábor hadainak közeledtére 1620-ban a vár őrsége Zichyt elzavarta, és a fejedelemnek meghódolt. A nikolsburgi béke 1621-ben a várat visszaadta II. Ferdinándnak, aki 1622-ben Czirák Mózesnek ajándékozta. 1624-ben ismét Zichy Pál a várkapitány, akit azonban az ellene felhozott panaszok miatt innen elhelyeztek, és győri kapitánynak nevezték ki. A török 1628-ban újra elfoglalta, és csak 1660-ban szabadult fel a vár. Néhány év múlva 1669-ben ismét a töröké lett, 1684-ben Esterházy János 3000 főnyi sereggel, két napi ostrom után visszavette.

Várpalota

I. Lipót király 1702-ben a vár lerombolását rendelte el, melyet még ebben az évben a megye megfellebbezett és így a vár épen várta II. Rákóczi Ferenc kurucait. A megye 1704-ben csatlakozott a szabadságharchoz, és a várat feltehetően 1705-ben vette birtokába Bottyán generális. Pleffershofen báró, császári tábornok ostromát 1707-ben Domonkos Ferenc kuruc brigadéros, várkapitány sikeresen verte vissza.
A szabadságharc leverése után a vár elvesztette hadi jelentőségét, és Rabutin császári tábornok az északi saroktornyát leromboltatta. Továbbra is a Zichy család birtoka, mely gróf Zichy Paula 1889-ben bekövetkezett halála után férje, Oldershausen báró birtokába került. Tőle 1891-ben a Wolff testvérek, ezektől pedig 1903-ban Witzleben Altdöbern Henrik porosz gróf vette meg, aki megindította az itteni szénbányászatot. 1923-ban a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. vette meg, majd 1930-ban a Hadikincstár tulajdonába került. A felszabadulás után helyreállítását az 1950-es években kezdtek meg.

A Várpalota központjában emelkedő Thury-vár ad otthont a földszintjén  elhelyezkedő helytörténeti kiállításnak, a középkori palota épségben megmaradt részei látogathatók, valamint a helyreállított helyiségeiben a Gróf Sztáray Antal Bányászati Múzeum és a Magyar Vegyészeti Múzeum kiállításai láthatók.

Amit érdemes megnézni

Gróf Sztáray Antal Bányászati Múzeum
Az intézmény a Sopronban található Központi Bányászati Múzeum filiáléjaként működik. A kiállítás 1976-ban, a várpalotai szénbányászat 100. évfordulóján nyílt meg a látogatók előtt. Gyűjteményi anyaga a helyi bányászat történetét öleli fel, megmutatva a bányamunka embert próbáló nehézségeit. A várpalotai szén geológia környezetét szemléltető ásvány és kőzetminták, a modern bányászat gépi technikáját szemléltető modellek, a bányamérés műszerei, a bányamentés eszközei, a sport és kulturális élet relikviái, a bányászathoz kötődően mind jelen vannak a kiállításban.

Magyar Vegyészeti Múzeum
A múzeum állandó kiállításai a kezdetektől követik végig a magyar kémia és vegyipar történetét. A főlépcsőház történelmi arcképcsarnokában a magyar tudósok, vegyipari szakemberek portréi kaptak helyet. A lépcsőfordulóban állították ki Than Károly mellszobrát.
A magyar vegyipar kialakulása a XIX. századig című kiállítás a kémia és a vegyészet általában igen kevéssé ismert régmúltját mutatja be. A római birodalomban működő aranybányászatot a honfoglaló magyarok utódai is folytatták. Volt fémkohászat, előállítottak ötvözeteket; finomítókat, pénzverdéket alapítottak. Sokan próbálkoztak az arany mesterséges előállításával, az alkímiával. Az alkímiából sarjadt ki az orvosi kémia, a jatrokémia. Alapítója Paracelsus volt, aki kétszer is járt Magyarországon. Később minden orvos jatrokémikus volt, és így csaknem minden magyarországi orvos foglalkozott környéke ásványvizeinek, olykor kőzeteinek kémiai elemzésével, gyógyhatásuk regisztrálásával, amiről számos feljegyzés és egykorú könyv tanúskodik.
A reformkor vegyészete című kiállítás bemutatja, hogy a nagyipari termelés a vegyiparban is lassan bontakozott ki. A vegyi iparágak eleinte még olyan technológiával termeltek, mint az előző században, inkább csak az üzemek száma gyarapodott. Főleg katonai célokra fejlesztették azonban a salétromtermelést, fellendült a sóbányászat, a timsó- és kénsavipar, az üveggyártás miatt pedig a hamuzsírfűzés. Kifejlődött a majolika- és porcelángyártás, ekkoriban létesült a Herendi Porcelángyár. Korszerűen berendezett gyár volt az Ercsi Sörgyár. Fiuméban már a XVIII. század közepétől működött a nádcukor-finomító. Elterjedt a textilszínezés, főként a kékfestő eljárás. A XIX. század első szilveszterét még gyertyák és mécsesek fényénél ünnepelték. Széchenyi István első angliai útjáról 1816-ban hazatérve már „gázfőző készüléket” készíttetett nagycenki kastélyába. 1837-ben az akkor még új Nemzeti Színházat is házi gázfejlesztő berendezéssel szerelték fel és világították. Jókai Mór szerint „Ennek a gáznak kicsit áporodott savanyúkáposzta szaga volt, de eltűrtük nemzeti büszkeségbül”. A kiállítás bemutatja a tűzgyújtás ősi eszközeit, a kovakövet és taplót felváltó „mártó gyufát” vagy „gyúló kórót”, majd az Irinyi-féle, tökéletesített dörzsgyufát, amely „zajongás nélkül” gyulladt.
A magyar vegyipari fejlődés az első világháború után 1945-ig című kiállításon fényképek, makettek mutatják be például a korabeli kénsav-, sósav- és szuperfoszfát-üzemeket, a régi péti gázgyárat, a peremartoni toronykénsav-üzemet. Az 1920-as évek elején a fő törekvés az olyan termékek gyártásának megindítása volt, amelyek termelése az országhatárok megváltozása miatt megszakadt. A dicsőszentmártoni nitrogén-műtrágyagyár helyett 1931-ben Pétfürdőn ammóniagyár, majd műtrágyagyár épült.

Forrás: Pepita Magazin

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

csillag

(agnica, 2009.01.09 10:56)

Én is láttam a Thury várat, de ilyen részletesen nem hallottam róla. Köszönöm, hogy olvashattam. Sok érdekességet megtudtam és bővült a történelmi tudásom. Puszi Barátnőm.