Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A lélek rezdülései

2009.01.28

                 

 

Néha úgy érzed, összedőlt a világ, éjsötét verembe kerültél, ahonnan nincs kiút... A lábaid csak rutinból visznek, nem érdekel senki és semmi, olyan mélyütést kaptál, hogy arra gondolsz, innen már nem lehet felállni. Az alkohol is csak ideig-óráig tompít, de a napok reménytelenül vánszorognak, miközben kilátástalannak érzel mindent, legszívesebben akár egy egérlyukba is elbújnál a világ elől. Nem akarsz embereket látni magad körül, és hiába mondják a barátaid, hogy "szedd össze magad", "fel a fejjel", "jobb lesz majd, meglátod", ezeket mind csak üres vigasztalásnak veszed. Elvesztetted a hitet, alapjaiban rendült meg, amit megingathatatlannak véltél, nem maradt más, csak a kongó üresség...

 Így múlik el egy-két év, tompán és céltalanul... Aztán egyszerre megtörténik a csoda... Nem az isteni gondviselés, csak egyszerűen: csoda. Csodás véletlenek hihetetlen összjátéka. És az ég nemcsak kiderült, de vakítóan ragyog. Először még bizalmatlan vagy, óvatos vagy, még össze vagy görnyedve az előző, alig múló ütéstől, de bizonytalanul érzed, hogy MOST valami különleges történik. Aztán a bizonyosság, és szárnyalás a Nap felé. Újra érzed az öröm áradását, a szeretet sugárzását, az ellenállhatatlan vonzást. Nincs ebben semmi isteni, ez nagyon is földi érzés. És gondold csak el: ha nem kerülsz AKKOR a padlóra, MA nem láthatnád közelről a csodát. Az emberi csodát. És lehet, hogy még hálásnak is kellene lenned azokért az elviselhetetlennek, kilátástalannak érzett hónapokért?

 

Gondolj néha erre is, ha úgy érzed, összedőlt a szentély! Lehet, hogy éppen ez vezet el oda, ahová mindig is szerettél volna jutni. Ami ma fájdalom, lehet, hogy holnapután utat nyit egy IGAZI élet felé...

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.